Szűcs Idessza from Vivanatura on Vimeo.
Jiaogulan-tapasztalatok* from Jozsef Telkes on Vimeo.
A JapántapaszJapántapasz ma már többet jelent, mint egy 10 éve a hazai fogasztók számára is elérhető különleges wellness-terméket, amelyről a keleti országokban úgy tartják, hogy méregtelenítik a szervezetet.
A Jiaogulan-tea újdonság, elsősorban azoknak ajánljuk, akik fokozott stressz-terheléssel kénytelenek élni, de a nagyvárosi embereknek is érdemes kipróbálniuk, ugyanis a kínai gyógyászatban ezt a növényt a tüdő táplálaként tartották nyilván. A fogyasztói tapasztalatok szerint, ahogy ezt a videókont láthatod csökkentheti a magas vérnyomást is.
Mindkét termék minden korosztálynak érdemes kipróbálnia, és egyikkel sem tapasztaltunk semmiféle mellékhatást vagy más kényelmetlenséget. A keleti filozófiát megismerését, a magunkra figyelés képességét, a megérzések fontosságának felismerését segíti az Egészség derűje portál is, amely közösségi szerkesztéssel készül. Ez azt jelenti, hogy várunk minden öngyógyítási módszerrel, termékkel kapcsoaltos tapasztalatot, amelyet most már nem csak szóban (telefonon), írásban (cikkekben), hanem videón is fel lehet tölteni az oldalunkra. Szeretnénk, ha idővel minden fontosabb egészségügyi kihívással és élethelyzettel kapcsolatban találna a látogató olyan hasznos tanácsokat az oldalon, amelyeket hiteles emberek hiteles módon osztanak meg a többiekkel. Regisztráljon oldalunkon.
Végül felhívjuk a figyelmét, hogy a Japántapasz.hu oldalon mindazoknak érdemes regisztrálni a Japántapasz Klubban, akik szívesen vállalkoznak arra, hogy hasznos ismereteket megosszák saját környezetükben azok között is, akik nem használnak internetet. Számukra a rendszer levásárolható pontokat ad, és rendszeres munkával akár jelentős kiegészítő jövedelemre is szert tehetnek.
Működnek-e a méregtelenítő talptapaszok?
A tudomány szerint igen!
Vajon tényleg működnek a méregtelenítő talptapaszok? Sokan felteszik ezt a kérdést. Nem ítélem el őket azért, hogy szkeptikusok – ahogy régebben én is az voltam.
Nagyon jó dolog az, ha az ember nem hisz el mindent, és vannak kérdései. Olyan világban élünk, ahol az elővigyázatlan fogyasztó szabad préda.
Van-e tehát bizonyíték is arra, hogy a talptapasz működik? Határozottan állíthatom, hogy igen!
Egy dolgot azonban mindenképpen szem előtt kell tartani. Óvakodj az olcsó, hamisított talptapaszoktól!
A hamis tapaszok általában rosszabb minőségű, esetleg egyenesen mérgező anyagokat tartalmaznak. Ez a legfontosabb oka annak, hogy sok ember nem ér el kielégítő eredményeket a méregtelenítő talptapasz használatával.
De ha kipróbált és bevizsgált terméket használunk, az eredmények fantasztikusak. A legjobb minőségű talptapaszok folyamatosan kiemelkedő eredményeket biztosítanak.
Forrás. Fordította Halima.
A Japántapasz honlapja.Elkészült az Egészség 2.0 oldalam, amely az egyik rovata Az egészség derűje c. portálnak.
"70/D§ (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez."
(A Magyar Köztársaság Alkotmánya)